Festett testek 5.


Brody ​Neville a válását igyekszik kiheverni. A bűntudat szinte felemészti, amiért felrúgta a családi idillt, hogy megélhesse a melegségét. Három lánya az élete értelme, és nehezen birkózik meg azzal, hogy tönkretette a boldogságukat. Harmincöt évesen úgy érzi, talán már késő új életet kezdeni.
Jesse Durant a Művészeti Akadémia Diákönkormányzatának elnöke, remek tanuló, tehetséges művész. Legalábbis ezt látja a külvilág. Valójában azonban egy sérült lelkivilágú, tizenhét éves homoszexuális fiú, akit az apja elüldözött otthonról a coming out után. Anyagi nehézségei vannak, magányos. Saját kitaszítottságát azzal igyekszik kompenzálni, hogy tűzzel-vassal küzd az iskolai zaklatás ellen, és kiáll perifériára szoruló társai mellett.
Kettejük találkozása sorsfordító. A kamaszfiú és a középkorú férfi szerelme nemcsak a környezetük rosszallását váltja ki, hanem komoly veszélyeket is rejt. Brody akár börtönbe is kerülhet, ha kitudódik a dolog.
Vajon mindketten elég elkötelezettek-e egymás iránt, kiállják-e a próbákat, vagy feladják a harcot, és elengedik egymást?

A Festett testek zárókötete a megszokott humor és érzékiség mellett ezúttal kényes témát boncolgat

Budapest, 2018
466 oldal · puhatáblás
ISBN: 9786158020398

3.490 Ft